Bemutatkozom

Marianna_arckepNagy Marianna vagyok.

Hadd kezdjem egy vallomással.

Míg a szabadkai Egészségügyi Középiskola egészségügyi nővér, majd az ELTE biológia-kémiatanári szakára jártam, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer szappankészítést fogok tanítani. S mindezt olyan nyitott gondolkodású kreatív nőknek, akik felismerték, hogy a testi egészség nem a tablettáknál kezdődik, hanem a konyhában és a fürdőszobában található anyagoknál. Akik rájöttek arra, hogy ha minőségibb életet szeretnénk, akkor vissza kell nyúlnunk a természet adta kincsekhez, meg kell tanulnunk használni azokat.

Olyan nőknek, akik hozzám hasonlóan nem elégednek meg a látszattal, nem elégednek meg a felszínnel, hanem szeretnek a történések mögé nézni, szeretnek a miértjeikre választ is kapni.

A környezet védelme mindig is fontos volt számomra, de a gyermekeim születése után egyre többször szembesültem azzal a ténnyel, hogy már nem elegendő, ha az otthoni vegyszereim helyett egyszerű, olcsó, környezetkímélő alternatívákat keresek, aktívan részt szerettem volna venni környezetvédelmi megmozdulásokban.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete Ökokörök programja jó lehetőség erre, Ökokör vezetőként alkalmam nyílik a csoporttagok háztartászöldítését segíteni, emellett környezeti nevelőként is dolgozom a gyerekeknek szóló Aprólépés környezetvédelmi programban.

A szappankészítés életforma. Sok-sok szappan elkészítése után bátran állíthatom, hogy érdemes belekóstolni, különösen azért, hogy lehetőséged legyen választani. Te választhasd meg, hogy milyen anyagokkal érintkezzen a bőröd nap mint nap, arról nem is beszélve, hogy különböző adalékokkal még kifejezetten ápoló-és gyógyhatásúvá tudod varázsolni az általad elkészített szappanokat, tusfürdőket.

A Háziszertár szertárosaként köszöntelek, bármilyen kérdésed van a háztartásodban előforduló vegyszerekkel kapcsolatban, írd meg nyugodtan, segítek megtalálni a választ.